Vredestein nyári gumi akció
Vredestein
A Vredestein egy közepes méretű, de világszerte ismert
holland gumiabroncsgyártó vállalat, amelyik már az 1900-as évek eleje óta gyárt
különböző méretű és típusú gumikat. A Vredestein csúcskategóriás, mindig friss
technológián alapuló gyártósorokon készíti termékeit, méghozzá egy olyan
felszerelt gyárban, ahol minden egy helyen történik, folyamatos
minőség-ellenőrzés mellett.
A cég 1934-ben, kalandos úton, illetve egy tragikus gyárleégést
követően kezdett el gumiabroncsokat gyártani, méghozzá az abban az esztendőben
megnyitott doetinchemi gyárban. A cégre az ezt követő évtizedek – egészen az
1970-es évekig – leginkább az útkereséssel és a terjeszkedéssel teltek, ezáltal
több új gyár megnyitása után a vállalat tulajdonjoga B.F. Goodrich kezébe
került, aminek köszönhetően a Vredestein gumiabroncsait világszerte, több mint
125 országban kezdték el értékesíteni. Miután a gumigyártás felemésztette a cég
többi részlegét, a Vredestein márkanevet egyre inkább csak a személygépkocsik,
valamint a mezőgazdasági és az ipari járművek gumiabroncsainál használták.
Ezekben az években aztán kirobbant a régóta esedékes
olajválság, aminek következtében a vállalaton belül rengeteg átalakítás
történt. 1976-ban ez odáig fajult, hogy a holland állam kénytelen volt
megvásárolni a Vredestein részvényeinek közel 50 százalékát, míg a maradék
továbbra is Goodrich tulajdonában maradt. A gyártó egészen a kilencvenes évekig
stagnált, három befektető is megvásárolta, miközben a minőség lassú ütemben, de
emelkedett. A nagy áttörés a kilencvenes évek végén következett be, amikor a
cég megállapodást kötött Giorgetto Giugirao olasz tervezővel, aki többek között
a Maserati 3200 GT és az Alfa Romeo Brera tervezését is végezte. Ez egy olyan
lépés volt, aminek köszönhetően a Vredestein addig is jó minőséget képviselő
gumiabroncsai végre megkapták a nekik járó figyelmet, így mind a mai napig
folyamatos fejlődés és megbízhatóság mellett vannak jelen a piacon.
Tekintse meg a Taylor Gumi-és Klímaszerviz Kft. kedvező házhoz szállítási feltételeit, illetve Garanciáit melyet a Vredestein autógumi vásárlásra ad.
Lehetőséget biztosítunk személyes vásárlás esetén, hogy a megvásárolt Vredestein gumiabroncsot a Gumiszervizünkben felszereljük.
Extra nyitva tartás: március 15-től május 1-ig,
majd az őszi szezonban október 15-től december 1-ig.
Érdeklődjön telefonon most:
+36 (1) 280 65 67
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Cento nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Sessanta nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac SUV Sessanta nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein T-Trac Commercial nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Sprint Classic nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Vorti nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Vorti R nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Grip Classic nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Satin nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Transport Classic nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Satin - VW nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Sportrac 5 - VW nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Vorti+ nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Vorti R+ nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Ultrac Satin - MO nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac xtreme téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Comtrac Winter téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac 4 xtreme téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac Nextreme SUV téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac Xtreme S téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Snow Classic téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac4Extreme téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Comtrac 2 Winter téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Snowtrac 5 - VW téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac - VW téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Comtrac 2 Winter+ téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac Pro - VW téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Snowtrac 5 - VW/Audi téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac Xtreme S - MO téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Wintrac Pro+ téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac 3 SUV négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Comtrac All season négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac 3 Commercial négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac 2 négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac 3 négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac Lite négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac 5 négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Comtrac 2 All Season négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac Pro négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Comtrac 2 All Season+ négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac 5 - VW/Seat négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Pinza AT négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac Pro+ négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac Pro EV négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Vredestein Quatrac VW négyévszakos autógumi választékából