Nokian nyári gumi akció
Nokian
Finnország legismertebb és legrégebbi autógumi-gyártója,
avagy a Nokian már az 1900-as évek eleje óta foglalkozik gumitermékek
készítésével, de az iparág legtöbb cégéhez hasonlóan ők is 1925-től szakosodtak
a gumiabroncsokra. A Nokian célja az volt, hogy a lehető legmasszívabb,
rendkívül kopásálló gumikat készítsenek, amelyek nagyszerűen megállják a
helyüket a rendkívül rossz finn útviszonyok között. Abban az időben ugyanis az
ország infrastruktúrája még nagyon rossz volt, ezáltal szinte mindenhová földes
utak vezettek, így a Nokian gumiabroncsokat nagy ellenálló-képességgel
vértezték fel, így mindmáig nagy népszerűségnek örvendenek az olyan országokban
– például hazánkban is –, ahol az útviszonyok nem kielégítőek.
Mivel Finnországban nagyon sok a hó, ezért a Nokian
lényegében rákényszerült arra, hogy olyan gumiabroncsokat készítsenek, amelyek
a hidegben is megállják a helyüket. Ezért 1934-ben a gyártó elsőként dobott
piacra téli gumikat, amelyek erős profilbütykökkel voltak felszerelve, és mai
változataikhoz képest elég fejletlenek voltak, de már így is jobb eredményeket
értek el a téli útviszonyok tekintetében, mint nyári társaik. Mára a Nokian az
egyik vezető gyártó lett, ha téli gumiról van szó, amit annak is köszönhetnek,
hogy egy külön kutató- és fejlesztőközpontot állítottak fel a Sarkkör közelében
azért, hogy a legjobb és legvalóságosabb körülmények között tudják tesztelni
gumiabroncsaikat.
A Nokian mindig is nagy figyelmet fordított a múltban a
folyamatos fejlesztésekre, ezáltal nem véletlen, hogy ma már világszerte ismert
és elismert márka, évente átlagosan 10 millió abroncsot gyártanak, Finnország
mellett pedig már Oroszországban is rendelkeznek gyártóüzemmel. A Nokian téli-
és nyári gumiabroncsaival is évek óta kiváló eredményeket ér el a független
teszteken, így kategóriájának egyik legjobbja.
Tekintse meg a Taylor Gumi-és Klímaszerviz Kft. kedvező házhoz szállítási feltételeit, illetve Garanciáit melyet a Nokian autógumi vásárlásra ad.
Lehetőséget biztosítunk személyes vásárlás esetén, hogy a megvásárolt Nokian gumiabroncsot a Gumiszervizünkben felszereljük.
Extra nyitva tartás: március 15-től május 1-ig,
majd az őszi szezonban október 15-től december 1-ig.
Érdeklődjön telefonon most:
+36 (1) 280 65 67
Válasszon az autotire.hu Nokian Nokian zLine SUV nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Nokian Rotiiva AT nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Nokian Rotiiva HT nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Nokian Rockproof nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Hakkapeliitta LT2 téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian WR Sport Utility téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Hakkapeliitta LT 2 téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian WR Snowproof P RFT téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Weatherproof négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Weatherproof SUV négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Nokian Weatherproof négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Nokian Weatherproof SUV négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Nokian Weatherproof C négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Seasonproof C négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu Nokian Seasonproof Suv négyévszakos autógumi választékából