GT Radial nyári gumi akció
GT Radial
A GT Radial autógumigyár még 1951-ben került megalakításra –
Gajah Tunggal néven. Ekkor még csak kerékpárgumikat, illetve gumibelsőket
készített a cég, de miután 1981-ben kooperációba kezdtek a japán Yokohama
céggel, a GT Radial megkezdte az első diagonál típusú gumiabroncsok gyártását,
amelyeket a vállalat nem csak személygépkocsikhoz, hanem teherszállító
járművekhez is készített. A nagy változásra aztán 1989-ben kerül sor, amikor a
GT Radial a folyamatos technológiai újítások által megkezdi az első radiál
típusú abroncsok gyártását is.
A gyár tehát a kilencvenes évek elejéig nem sok technológiai
innovációt szolgáltatott az iparnak, de 1990-től minden megváltozott, miután
megvették a GT Petrochem vegyipari üzemet, aminek köszönhetően olyan új
anyagokat kísérletezhettek ki, amelyek által gumírozott kordszöveteket és
nylonszálakat is tudtak alkalmazni gumiabroncsaikban. Miután globálisan is
versenyképessé váltak az új technológiákkal, 1994-től Európában és Amerikában
is kaphatóvá válnak a GT Raidal abroncsai, miután mind az Európai Uniótól, mind
az Egyesült Államoktól megkapja a gyártó a szükséges minőségi bizonyítványt.
A cég ettől a ponttól egyre nagyobb figyelmet fordít a
folyamatos fejlesztésekre és megújulásra, ezáltal a GT Petrochem vállalatra
támaszkodva megkezdik az első szintetikus gumik gyártását. A GT Radial életében
a következő nagy fordulópont 1997-ben következik be, amikor sikerül
megállapodniuk az olasz Pirellivel, majd 2004-ben a Michelinnel is arról, hogy
segítenek egymásnak a technológiai fejlődésben, illetve a forradalmi ötletek
megvalósításában. A GT Radial az elmúlt évek egyik legdinamikusabban fejlődő
autógumikra szakosodott vállalkozása, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy
a kilencvenes évek eleje óta több mint 100 millió gumit adtak el világszerte.
Tekintse meg a Taylor Gumi-és Klímaszerviz Kft. kedvező házhoz szállítási feltételeit, illetve Garanciáit melyet a GT Radial autógumi vásárlásra ad.
Lehetőséget biztosítunk személyes vásárlás esetén, hogy a megvásárolt GT Radial gumiabroncsot a Gumiszervizünkben felszereljük.
Extra nyitva tartás: március 15-től május 1-ig,
majd az őszi szezonban október 15-től december 1-ig.
Érdeklődjön telefonon most:
+36 (1) 280 65 67
Válasszon az autotire.hu GT Radial CHAMPIRO UHP1 nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial KargoMax ST-4000 nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial MAXMILER (FRT) nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial KargoMax ST-6000 nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial SAVERO HT PLUS nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial ADVENTURO M/T nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial ADVENTURO A/T nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial CHAMPIRO HPY SUV nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial SportActive SUV nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial SUPER TRAVELER 668 nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial SportActive 2 nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial SportActive 2 SUV nyári autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial CHAMPIRO WT-AX téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial CHAMPIRO WINTERPRO téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial Champiro WTplus téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial CHAMPIRO WinterPro HP téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial MAXMILER WT-1000 téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial Maxmiler WT2 Cargo téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial Champiro Winter Pro téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial WINTERPRO2 SPORT téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial WINTERPRO2 Sport SUV téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial Winterpro2 SUV téli autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial Maxmiler All Saeason négyévszakos autógumi választékából
Válasszon az autotire.hu GT Radial 4Seasons SUV négyévszakos autógumi választékából